hu / en

Elhunyt Erdősi Ferenc

Megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 89. évében, december 5-én, hosszan tartó súlyos betegséget követően elhunyt Prof. Dr. Erdősi Ferenc, az RKI emeritus kutatóprofesszora. Erdősi Ferenc (1934) geográfus, a földrajztudomány doktora, a kortárs magyar földrajz egyik legnagyobb életművel rendelkező alakja volt.

Erdősi Ferenc 1934-ben született Pécsett. 1959-től vett részt a tudományos életben, kezdetben középiskolai tanárként, főiskolai oktatóként, majd 1967-től a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének munkatársaként, 1989-től tudományos tanácsadó, 2011-től kutató professor emeritus. Kandidátusi értekezését 1977-ben védte meg, 1989-ben lett a földrajztudomány doktora, 1989 óta tanít a Pécsi Tudományegyetem több karán. 1993-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. 1999–2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült.  

Erdősi Ferenc a regionális közlekedési és telematikai kutatások nemzetközileg elismert szakértője, a regionális tudomány eredményeinek gyakorlati hasznosításában élen járó kutató volt. Életműve keretében megújította a magyar társadalomföldrajz térszemléletét, nemzetközileg elismert iskolát teremtett a közlekedés- és kommunikációföldrajz területén. Kutatási témái sokrétűek, kezdetben a városklíma, az antropogén geomorfológia és a környezetváltás komplex kutatása köré csoportusultak, majd a hazai város- és az iparföldrajz területi kérdéseivel foglalkozott. Tudományos érdeklődése az 1980-as évektől elsősorban a közlekedés és a kommunikációs rendszerek alakulására fókuszál: kommunikáció és térszerkezet; telematika; a belvízi közlekedés és a tengerhajózás földrajza; a légi közlekedés földrajza; általános kommunikációföldrajz; területi és ágazati érdekek a magyar közlekedéshálózat kialakulásában és térszerkezetének alakulásában; Magyarország közlekedése és távközlése; Kelet-Európa közlekedése; Kína és a harmadik világ távközlése, Afrika közlekedése, transzeurázsiai közlekedési kapcsolatok. 

Az utóbbi négy évtizedben a közlekedés- és hírközlésföldrajzban, a telematika területi hatásának kutatásában publikált hiánypótló monográfiákat és tudományos közleményeket. E témakörökben vezet kurzusokat doktori iskolákban. Tanulmányai, egyetemi jegyzetekben és tankönyvekben megjelent írásai a magyar felsőoktatási intézményekben elismert tananyagok.  Tudományos eredményeit többek között 30 önálló monográfiában, 3 társszerzős könyvben és 3 egyetemi tankönyvben jelentette meg. 

Erdősi Ferenc évtizedek óta részt vett az ország társadalmi, gazdasági helyzetének feltárását, fejlesztési koncepciói megalapozását célzó vizsgálatokban, ilyen tartalmú kormányzati megbízások teljesítésében. Vezető szerepet játszott több régió közlekedéshálózat-fejlesztési koncepciójának újrafogalmazásában, illetve megalapozásában. E munkásságáért 2004-ben Baross Gábor-díjjal tüntették ki. Szakmai közéleti tevékenysége széles körű, rendszeresen tartott előadásokat itthon és külföldön egyaránt, tisztségviselője volt számos nemzetközi és hazai földrajzi szervezetnek. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2014-ben Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Erdősi Ferenc fáradhatatlan kutató, munkakedve nyugdíjba vonulását követően sem változott, kutatóintézete aktív munkatársa maradt, az elmúlt évtizedben tíz monográfiát jelentetett meg. 

Prof. Dr. Erdősi Ferenc, az RKI emeritus kutatóprofesszora búcsúztatására 2022. december 17-én, szombaton, 12 órakor kerül sor a Pécsi Köztemetőben. Családja kérése szerint Erdősi professzor úr életútjának tudatos, környezetvédő szellemiségét tiszteletben tartva kérjük, hogy mindenki csupán egy szál virággal emlékezzen. Erdősi professzor urat a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont saját halottjának tekinti. 

Erdősi Ferenc gyászjelentése

2024

Ápr

15

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

1

2

3

4

5

Következő hónap >
a

2024

Ápr

15

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

1

2

3

4

5

Következő hónap >